Pink Magic - 4.fejezet

A harmadik órán Nickyvel ültem az utolsó sorban.
Még mindig Liam hatása alatt voltam, ezért nem is nagyon figyeltem a tanórára.
- Miss Anderson!
Azok a szemek… istenem, létezik hogy már bele is zúgtam!?
Nicky megrúgta a pad alatt a lábam, mire feljajdultam.
- Mi van már?
Nem válaszolt, de a fejével a tanár felé bökött.
Mindenki engem figyelt. Ó, jaj…
- Miss Anderson, legyen szíves befejezni az álmodozást, és a táblára figyelni!
Lenéző pillantások, kacajok. Az előttem ülő szőke, hullámos hajú, pink ruhás cicababa hátrafordult. – Huh, még egy lökött csaj? Gratulálok, már csak te hiányoztál ide. – majd egy lenéző pillantással illetve elfordult tőlem.
Hát mit képzel ez?
- Ő Christy… ne is törődj vele. – grimaszolt Nicky.
- Hát, velem jobb ha nem húz ujjat! – mondtam kicsit hangosabban. – Hidd el, alul maradnál! – mondtam ezt már Christynek, mivel az előbbi megszólalásomra megint hátrafordult.
- Odanézz. Az aljanép lázad? – nevetett bele a képembe.
- Jobb, ha befejezed… - mondtam, de már éreztem is, hogy ég a szemem, és látásom elhomályosul. Késő volt.
A Christy padján lévő füzet kigyulladt, mire ő és a padtársa jajveszékelve felugrott a padból, a többiek meg sikongattak.
- Tűz van! Tűz van! – sipákolt egy lány a terem elejében.
Lenyugtattam magam, és a tűz elaludt. Hoppá, tényleg nem volt szándékos.
Még szerencse, hogy a tűzjelzőt nem sikerült beindítanom. Ha ennyire nem tudok uralkodni az érzelmeimen, talán jobb, ha nem megyek emberek közé.
- Ez meg hogy… hisz nem is oltottuk el… - ámuldozott Nicky.
- Ilyen a természet! – vágtam rá gyorsan, kábé két oktávval magasabb hangon.
Nicky tágra nyílt szemmel meredt rám, mire én megvontam a vállam.
- Nyugalom, nyugalom, üljenek vissza a helyükre! – mondta a tanár, mire a diákok ámuldozások közepette visszaültek a padokba, de Christy meg engem bámult. Meghökkent volt. Félt volna?
Visszaült, de amint helyet foglalt, hátra fordult hozzám.
- Ezt te csináltad? Ezt… én láttam hogy néztél! Én láttam! – az utolsó mondatot már szinte kiabálta, én pedig hátrahőköltem. Tényleg látta volna?
- Miss Durst, nem érzi jól magát? – állt meg a magyarázásban a tanárnő.
- Nem hisznek nekem ugye? Pedig igazam van! Nekem mindig igazam van, a fenébe is! – pattant fel a lány, és úgy nézett ki, mint aki begolyózott. Ez jó, így majd nem hisznek neki, de beszélnem kell vele, ki kell magyaráznom magam ebből az abszurd helyzetből.
- Kikísérné valaki Durst kisasszonyt az orvosiba? – tette fel a kérdést a tanár.
Rögtön fel is pattantam a padból. Itt az alkalom.
Nicky úgy nézett rám, mint egy hülyére, de én már rögtön meg is ragadtam Christy karját. Ellenkezett, de erősen fogtam.
Ahogy kimentünk a teremből, éreztem a hátamba fúródó pillantásokat.
Elengedtem Christine karját.
- Anyám… mi volt ez? Hogy csináltad? Mi vagy te?
- Nézd, nem tudom mit láttál, vagy hiszed hogy láttad, de valljuk be, egy ember sem képes a puszta pillantásával tüzet gyújtani. Vagy netán azt állítod, hogy hiperszonikus gyorsasággal odamentem a padodhoz, és tüzet raktam a füzetedből? Ugyanmár, ez beteges. Nem gondolhatod komolyan.
Láttam rajta, ahogy végiggondolja a dolgokat. Reméltem, sikerült meggyőznöm.
Én… - makogott. – Én nem is tudom mit magyarázkodok itt neked! De csak hogy tudd, azt nagyon meg fogod bánni, hogy beszóltál. Nekem senki nem szól be! Érted? Senki. – olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem a leheletét, és kihúzott, babakék szemét az enyémbe fúrta.
- Hát persze… elvégre te vagy itt a menő csajszi. Komolyan, az vagy! – bólogattam és helyeseltem színpadiasan. – Azt gondoltad, hogy tüzet csináltam a szememmel. Tényleg, nagyon menő! – nevettem.
Szinte majd megpukkadt dühében. Olyan volt, mint egy kivörösödött pulyka.
- Nagyon vigyázz magadra! – vetette oda még amolyan védekezésképp, majd eltűnt a mosdó irányában.
Kifújtam magamat, majd lecsúsztam a falnál, így a földön ülve találtam magam.
Megráztam a fejem, és a tornacipőm orrát kezdtem el tanulmányozni, miközben visszagondoltam az előbbi jelentre.
Most komolyan én oltottam le az iskola királynőjét? Akinek mindenki a talpát nyalja? Akivel soha sem szállt még szembe senki?
Igen – és ez büszkeséggel töltött el.

Úgy négy méterrel mellettem kinyílt az ajtó, és valaki kilépett rajta.
Először nem láttam, hogy ki az, de aztán felém fordult. Liam Reynolds volt az. Az a fiú, aki az első órám előtt teljesen elvarázsolt, és most épp felém tart.
- Ő… hello, én csak… azt hittem rosszul vagy… - nézett le rám kérdő szemekkel. Milyen csodás szemek! Annyira mélyek, hogy szinte magukba szippantanak.
- Nem, nem, csak épp kijöttem. Az egyik lány rosszul volt, én meg kikísértem. – azt persze már nem tettem hozzá, hogy az a lány éppen a volt barátnője.
- Értem. – mosolygott. Milyen szép mosolya van! Az ajkai vastagok, és érzékiek. – - - - - Láttalak első órán – tette még hozzá.
Úr isten! Az első óra. Amikor úgy bámultam, mintha megkukultam volna.
Éreztem hogy fülig pirulok.
- Igeeen, öhm, bocsi tényleg. Nem tudom mi volt velem… - megint elkezdtem nézni a cipőm orrát. Még véletlenül sem néztem rá.
A következő reakciója, amit már észleltem, az az volt, hogy leült mellém a földre. A karjaink egymást súrolták. Hirtelen melegség öntött el, a gyomrom bizsergett, és a szívem hangosabban vert.
- Liam Reynolds vagyok. – nyújtotta a kezét. Én pedig elfogadtam.
Milyen meleg keze van… és puha.
- Én pedig Camil Anderson.
- Csak nem Kenny kishúga vagy? – kerekedtek el a szemei, de nem csak az övéi.
- Te ismered… a bátyámat? – dadogtam. Tisztára meglepett a dolog.
- Persze, második szünetben összefutottam vele, és eldumálgattuk az időt. Nagyon jófej srác – bólogatott.
- Az – helyeseltem én is.
- Szóval… meghívtam egy buliba. Holnap, este 9-kor kezdődik, és nálam lesz. Ő igent mondott, és nagyon örülnék, ha te is eljönnél.
Liam Raynolds meghívott egy buliba? Ahol csak a menő barátai lesznek ott? Hallottam már az ilyen bulikról.
Nuku szülő, sok pia, a szobában enyelgő részeg kamaszok, meg még ki tudja mi…
- Hát, nem is tudom… - kezdtem el a karkötőmmel babrálni.
- Jó buli lesz, ne csináld már. Gyere el! – vigyorgott rám, kivillantva tökéletesen fehér fogait.
Hirtelen elképzeltem, milyen lenne vele egy szobában a bulin…
- Elmegyek. – vágtam rá. – De, csak mert a tesóm is megy. Egyedül úgysem engednének el a szüleim – vallottam be.
- Szuper – állt fel a földről, majd felhúzott engem is. Szerintem be kéne menni órára. – mondta.
- Igen… persze, és köszi a meghívást. – majd elindult vissza a terem felé.
- Várj! – kiáltottam utána, persze nem túl hangosan, mire visszafordult. – Nem tudom hol laksz.
- Nyugi, holnap estig még beszélünk. – vigyorgott vissza, majd belépett az osztályterembe, nekem pedig melegség öntötte el a szívemet szavai hallatán: „még beszélünk”… - és milyen biztos volt benne.