Rózsaszín mágia- 3.fejezet

Amint becsukódott mögöttünk a buszajtó, minden szem ránk szegeződött.
A lányok rögtön elkezdték igazgatni a hajukat, összesúgtak, és a bátyámra villantották kihívó mosolyukat.
Elkezdtünk haladni a sorok között.
Mint mindig, elöl ültek a kevésbé népszerűbbek.
Egy szemüveges, szőke hajú, ránézésre elsős srác felemelte a táskáját a mellette lévő ülésről.
Kedves gesztus volt tőle, de milyen lenne így indítani az első sulis napomat?
Szóval tovább mentem.
Középen ültek az átlagosnak számító diákok. Akik se nem voltak menők, mint a busz hátuljában ülők, de éppenséggel lúzereknek sem voltak nevezhetőek.
Reméltem, hogy én is az „átlagosak” közé tartozhatok majd.
A busz közepében két lány – egy vékony, szőkés hajú, és egy hatalmas, csoki szemű, sötétbarna hajú – az ülésen térdeltek, és beszélgettek a mögöttük ülő barátnőjükkel. A lánynak hosszú, barna haja volt, épp, mint nekem. Valamin nagyon nevettek. Szimpatikusnak tűntek. Olyanoknak, akik talán befogadnának maguk közé.
Egy próbát megér.
- Sziasztok – mosolyogtam rájuk. – Szabad ez a hely? – mutattam a barna hajú lány melletti ülésre.
Egy pillanatra összenéztek, aztán azt mondták, hogy „persze, csüccs le!”.
Kezdésnek nem rossz.
- Te új vagy itt, ugye? – kérdezte a szőke lány.
- Öhm, igen… a családommal most költöztünk ide New Yorkból.
- Jó lehet ott élni. Amúgy Britney vagyok. A legjobb barátnőim Nicky – mutatott a csoki szemű lányra-, és Leila.
- Camil vagyok. – mondtam mosolyogva. Mikor észrevettem, hogy igencsak Kenny felé nézegetnek, aki a másik oldalon, egy csapat fiúval ismerkedik, hozzátettem: - Ő meg a bátyám, Kenny – vigyorogtam rájuk.
- A bátyád? Ő… - harapott az alsó aljába a mellettem ülő Leila.
- Cuki… - mondta Britney.
- Oké, muszáj a bátyámról beszélgetni? – nevettem fel.
- Bocsi. Mindig ezt csinálják ha feltűnik egy helyes pasi. Most meg itt van ő, és hát, valljuk be, tényleg jó pasi. Azzal a kócos frizujával, meg az izmos… - itt abbahagyta Nicky, mivel észrevette, hogy mind a hárman őt bámuljuk.
- Most meg mivan? Tényleg mindig ezt csináljátok…
- Öhm… már bocs Nicky, de nem mi elemezzük a kócos haját, meg a szexis testét… - világosította fel Leila, mire mindhármunkból feltört a röhögés. Nicky meg csak durcizott.
Rendes lányoknak tűntek, én meg hálát adtam az égnek, hogy mégse kell egész nap egyedül unatkoznom, és szomorkodnom az elcseszett életemen. Mert most kiváltképp szerencsésnek éreztem magamat, hogy már az első nap 3 barátot szereztem.
A busz megállt a suli parkolójában, mi meg egymás mellett haladtunk az épület felé.
A csajok eljöttek velem elkérni az órarendemet. Kiderült, hogy Britneyvel ma két közös órám is lesz, az első és az ötödik, míg Nickyvel a harmadik.
Az első óra angol.
Britney lelkesen magyarázott a suliról. A bálokról, a tanárokról, meg a pasikról. Elmondásából arra következtettem, hogy ebbe a suliba elég sok szívtipró jár. Egy jó pont.
Amikor a termünk elé értünk, elkezdtem parázni, amiről a buszon furcsa módon teljesen megfeledkeztem. „Nyugi, nem lesz gáz” – szorította meg a kezem Brit, majd beléptünk a terembe.
A terem elrendezését a buszéhoz tudnám hasonlítani. Elől a stréberek, középen az átlagosak, hátul a menő csajok és a szépfiúk.
Ahogy végignéztem a sorokon, megakadt a szemem valamin.
Vagy inkább valakin.
A srác a leghátsó sorban ült, és a padjából kifordulva beszélgetett a többi fiúval.
Szőkésbarna haja összekuszálva,vastag, érzéki ajka mosolyra húzódva.
Életemben nem láttam még ilyen helyes pasit…
Fekete kapucnis pulcsi volt rajta, és sötét farmer.
Csak álltam ott, rózsaszín válltáskám pántját szorongatva, és bámultam őt. Egyszerűen nem tudtam elszakítani a tekintetem róla.
Jesszus, észrevette hogy bámulom. De ciki, most biztos azt hiszi, hogy nem vagyok százas. Britney, hol vagy most? Miért nem csinálsz már valamit? Ó, te jó ég!
Engem figyel. Néz, de nem olyan „ennek elgurult a gyógyszere” nézéssel, hanem olyannal, amilyennel egy férfi néz egy nőt.
Végignézett rajtam, most pedig a szemembe néz. Egyenesen a szemembe! Annyira jóképű!
Talán tetszek neki?
Végülis nem vagyok csúnya. Sőt. Elég sokan kimondottan szépnek tartanak a hosszú, barna hajammal, a nagy, barna szemeimmel, meg a nőies alakommal. Nem panaszkodhatok.
Istenem, mit nem adnék, ha tetszenék neki.
De nem. Elnézett rólam. Nincs esélyem.
Eltéptem róla a pillantásom, és elindultam Bitney padja felé.
Úgy két perc múlva be is jött a tanár, és egész órán a Rómeó és Júliáról volt szó.
Én már elég sokszor olvastam, szóval aligha tudnának valami újat mondani róla.
Miután kicsengettek, megkérdeztem Britneytől, hogy ki az a srác.
- Szóval észrevetted. Vagyis, persze hogy észrevetted, hisz annyira dögös… - na, azért mégis más erről a srácról ezt hallani, mint a saját tesómról. – Liam Reynoldsnak hívják. Ő a suli legmenőbb pasija. Jobb ha tudod, nem rég szakított a barátnőjével, aki, minő meglepetés, a suli legmenőbb csaja. Christine Durst. – szinte undorodva ejtette ki ezt a nevet.
Hogy is hihettem hogy észrevett a suli legmenőbbike? Tiszta hülye vagyok. Nincs még egy ilyen szerencsétlen csaj, aki nem tudja megkülönböztetni a „hé, nézd ezt a csajt” nézést a „ki ez a senki és miért bámul így” nézéstől.
A csalódottságba még a gyomrom is belefájdult.

Pink Magic- 2.fejezet

Miután anyuék hazajöttek, Kennyvel megcsináltuk a vacsit.
Szerencsére közös kedvencünk a tésztasaláta volt, amit apuék is szerettek.
Amíg Kenny tésztát öntött a forró vízbe, én felszeleteltem a bacont, a paradicsomot, és a sajtot.
Hamar elkészült, és meg kell mondjam, kivételesen jóra sikeredett.

Az asztalnál ültünk, amikor anya feltette a kérdést:
- Na és, mit csináltatok amíg mi odavoltunk?
Kenny az asztal alatt megrúgta a lábam, hogy maradjak csöndbe, majd ő beszél.
- Ó hát tudod, csak amit kértetek. Kipakoltunk meg… meg ilyenek. – föl se nézett a tányérjából, szóval nem volt túl hiteles, de úgy látszott, anya annyiban hagyja a dolgot.
Elmosolyodott, és megdicsért minket, amiért ilyen megbízhatóak vagyunk, meg hogy minden nagyon szép lett.

A közös vacsi után ki-ki ment a saját útjára..
Az én utam a szobámba vezetett.

Felkaptam az ágyamról egy szív alakú kispárnát, kényelembe helyeztem magam a párkányomon, és elkezdtem írni.

Kedves Naplóm!

A mai nap meglepően jól alakult.
Azt hittem, sokkal rosszabb lesz, de Kenny segített, mint mindig.
Nem tudom mi lenne velem nélküle, azt hiszem, őt szeretem a legeslegjobban az egész világon.
Csak ő ért meg engem igazán, hisz ő is az, ami én vagyok. Boszorkány.

Viszont még a költözésnél is jobban félek az új sulitól.
Holnap lesz az első napom a Brooklyni High School-ban, és meg kell mondjam, nagyon parázok az egész dologtól. Na de, mitől nem?
Félév van, és tuti hogy itt mindenki ismer mindenkit. Én leszek az új lány, Ken meg az új fiú. Szuper.
Remélem, azért majd néhány csaj lesz olyan bátor, hogy szóba álljon velem. Bár az én szerencsémmel nem valószínű.
Az emberek nem szeretik a másságot. Azokat, akik „mások”, mint ők maguk, nem szívesen fogadják be.
És én nagyon más vagyok.

Félek a holnaptól, de azért remélem hogy tudok aludni, mert irtó álmos vagyok.

A naplót és a tollat letettem a lábam mellé, és felkeltem a kedvenc helyemről.
Fogtam a neszesszeremet, meg a pizsimet, és elmentem zuhanyozni.
Sokáig folyattam magamra a forró vizet, hogy valamennyire megnyugodjak tőle, de a tervem nem vált be.
A hasamból a kellemetlen bizsergés nem távozott, de még csak nem is enyhült.

Elhatároztam, hogyha természetes úton nem sikerül barátot szereznem, majd a mágiára hagyatkozom. Ki hinné, hogy egy bájital ennyi mindenre jó!?
Ki tudja, talán még egy pasit is sikerül elővarázsolnom.

Reggel alig tudtam kikecmeregni az ágyamból.
Este tévedtem. Nem tudtam elaludni, ha meg el is aludtam pár órácskára, a visszatérő rémálmom miatt minduntalan felriadtam.
Álmomban az új suliban voltam. A többiek ujjal mutogattak rám, lenéztek, és kiközösítettek.
De ami a legrosszabb volt, hogy mindenki tudta mi vagyok. Boszorkány. Mindenki ezt kiabálta nekem, a tesómat - az egyetlen menedékemet a rosszakaróim elől -, sehol sem találtam. Kerestem mindenhol, végül az iskola menzáján bukkantam rá. Egy egész csapat ülte körül, és hallgatta a történetét.
A történet rólam szólt.
Az esetlen, önbizalom hiányos, szürke kisegérről, aki folyton bénázik… jó, ez az igazság, de akkor is. Ahogy ott ült, és nevetett rajtam. Szörnyű volt.
Mikor észrevett, rámnézett, felemelte a kezét, és ezt kiáltotta: Szerencsétlen.
És az épületet megtöltötte a kárörvendő kacajok hátborzongató és megalázó robaja.

Én, mint a legtöbb ember, nem ébredtem fel a legrosszabb résznél. Ó nem. Én ebben is más voltam. Nekem még ezt is el kellett viselnem.

Elmentem zuhanyozni, ugyanis a sok rémálomtól tiszta verejték voltam.
Sietnem kellet, fél órám volt a sulibusz indulásáig.
Öt perc múlva egy törölközőbe csavarba jöttem ki a szobámból nyíló fürdőszobából. Magamra kaptam egy fekete melltartó-bugyi párost, majd megálltam a szekrényem előtt.
Gondoltam, az első napon legalább a ruhám miatt ne kelljen szégyenkezni.
Kiválasztottam egy fekete csőfarmert – a kedvenc fazonomat, egy fehér ujjatlan trikót, és egy fekete bolerót. Majd felvettem az elmaradhatatlan fekete-fehér tornacipőmet.
Anyu sokat nyúz vele, hogy hordjak „rendes” cipőt, de mit csinájak? Nekem ez a rendes, még ha ősz is van, még ha hamar beázik is. Ebből nem engedek.

Fogtam az előre bepakolt tatyómat, és lesiettem a lépcsőn. Maradt tizenöt percem.
Kenny már az ebédlőasztalnál ült, és egy tál gabonapelyhet reggelizett.
Gondoltam nekem is jó lesz az, így elővettem egy tálat, és leültem mellé.
- Jó reggelt! – mosolyogtam rá.
- Szia Hugi. – mondta teli szájjal.

A maga hatalmas egészében Kenny tényleg jó pasi volt, már ha mondhat ilyet az ember a saját bátyjára.
Barna haja kicsit hosszabb volt az átlagosnál, és mint mindig, most is szanaszét állt. Barna szeme szűkvágású, épp az enyém ellentéte. Karakteres, szögletes arcán ugyanaz a féloldalas mosoly vibrált, mint ahogy azt már megszokhattam.
Világos szakadt farmer volt rajta, egy barna-fekete kockás ing, amit egy fekete pólóra húzott rá, és tornacipő.
Na igen, az utóbbi úgy látszik örökletes nálunk. – erre a gondolatra picit elmosolyodtam.
- Félsz az első naptól? – nézett fel a táljából. Hangjából kihallottam a reménykedést, amiből arra következtettem, hogy ő is fél, és azt szeretné, ha ebben nem lenne egyedül.
- Aha.
- Előre tudom, hogy mi lesz… - mondta szomorúan.
Nem szívesen láttam szomorúnak. Hirtelen nagyon hiányozni kezdett az a „kennys” mosolya, meg a szája szögletéből a gödröcskéi. Hiába volt már majdnem 18, ez még a gyerekkorából visszamaradt. Férfias, erőteljes arcán kicsit ugyan furcsán mutatott, de ettől függetlenül nagyon jól állt neki.

Felsóhajtottam. – Gyere, induljunk, mert lekéssük a buszt már rögtön az első nap. – álltam fel, és felhúztam őt is a székről.

Felvettük a kabátjainkat meg a táskáinkat és együtt indultunk a buszmegálló felé.

Pink Magic - 1. fejezet

A mágia mindig is létezett, és létezni is fog. Azzal a különbséggel, hogy míg régen máglyára vetették annak híveit, addig a mai világban mindenki varázsolni akar.
Nagy ház, új kocsi, milliók... és mindezekért csak suhintasz egyet a mindent tudó, rózsaszín pálcáddal. Mindenki ezt akarja, hisznek benne, de ez nem így működik.
Nekem elhihetitek…



Brooklyn. Az otthonom.
Milyen furcsa ezt mondani…
A new yorki gépünk alig egy órája szállt csak le.

Nem értem anyuékat. New York tökéletes volt, minden szempontból.
Imádtam a nyüzsgést, azt, hogy a város sosem alszik. Otthon éreztem magam.
A többiek szerint nyugalom kell a családunknak.
Nyugalom, egyenlő unalom.
Szuper.

A házban több tucat doboz várt kibontásra, de én mégsem tudtam elszakadni az ablaktól.
Az eső zuhogott, és én is megengedtem magamnak egykét krokodilkönnyet.

A házunk nem mondható valami nagynak, de a new yorki lakásunkat mindenképp fölülmúlja.
Világos faparketta a halványrózsaszín falú nappaliban, és a három szobában.
A konyhában meleg, barnás csempék vannak lerakva, ami összhangban van a világosbarna szekrénysorral. Az egész nem nagy, de be kell valljam, nagyon otthonos.
Az én szobám az emeleten van, anyuéké, és Kenny-é között.
Igazából elég csajos a lila falaival, és a fehér komóddal.
El is terveztem, hogy a falakat átfestem narancssárgára, a kedvenc színemre.
A falra pedig kiaggatom a kedvenc posztereimet, amik nélkül aligha lehetne otthonos egy tinédzser lány szobája.

- Hé, Camy, gyere már segíteni! – szól fel nekem Kenny, de én még mindig nem vagyok hajlandó elszakadni az ablakomtól.
Egész jó a hely. A szobámban a párkány szélesebbre van megcsinálva, így néhány párnával egész kényelmesen el lehet helyezkedni rajta.
El is határoztam, hogy itt fogok majd írni, ugyanis megszállott naplóíró vagyok. Mindig ott szorongatom a kezembe a pici, kopott piros noteszom.

Felsóhajtok, és leszállok a párkányomról, hogy lemehessek segíteni a bátyámnak.
Anyu és apu elment bevásárolni, hogy legyen itt valami kaja.

- Na, végre hogy méltóztatott lejönni a kisasszony – borzolta össze Ken a hajam.
Elmosolyodtam, de többre most nem tellett.
- Kenny?
- Mondjad. – sóhajtott.
- Neked nem hiányzik New York?
Reméltem megnyugtat, hogy nem csak én nem akartam ezt a költözés dolgot, de sajnálatomra ő tökéletesen egyetértett apuék elméletével, miszerint szükségünk van egy kis nyugira, és amúgy is, a mi helyzetünkben nem engedhetjük meg magunknak a túlzott figyelmet, mert valakinek előbb-utóbb feltűnne, hogy mi mások vagyunk bla bla bla…
- Hát… hiányzik, de majd ideszokunk, hidd el. A ház meg szerintem tök baró. – nevetett fel.
Bárcsak én is így viszonyulnék a dologhoz. De a helyzet az, hogy elég lassan szokom meg az új dolgokat.
- Gyere, kezdjük el a pakolást. Jó lenne végezni mire apuék hazaérnek.
- Miért, mikor jönnek? – ha csak bevásárolni mentek, akkor lehetetlen hogy kész legyünk mindennel amíg hazaérnek.
- Elintézik a beiratkozásunkat is a suliba, szóval van még kábé két óránk.
Elkezdte egyenként kirakosgatni a dolgokat az elsőszámú, „KONYHA” feliratú dobozból.
- Óóó… ha ilyen csigatempóban akarsz pakolni, mégis hogy lennénk kész két óra alatt? – fújtattam, mintha komplett idiótának nézném. – Figyelj, és tanulj – mondtam kihívóan, és még kacsintottam is egyet a hatás kedvéért.
Felemeltem a kezem, és a doboz felé intettem. Egyből átjárt a már jól megszokott, furcsa bizsergés. A kettesszámú doboz kinyílt, és a dolgok elkezdtek repülni, át a nappalin, a konyhaszekrény felé.
- Így ni. – poroltam le a kezem, mintha nagy munka után lennék.
Kenny felnevetett, és folytatta a játékot.
Engem utánozva szintén intett a kezével, de most a konyhai berendezések egyszerre emelkedtek ki a dobozból, és mint egy örvény, keringtek Kenny feje fölött.
Volt ott minden.
Kés, turmixgép, sajtreszelő, tálak, kávéfőző, kenyérpirító, és a többi.
Majd csettintett egyet, és a dolog egytől egyig a helyükre kerültek.
- Hogy tetszett Hugi? – nevetett fel Ken, és elkezdett csikizni.
Alig kaptam levegőt, de ő tovább folytatta. – Na mivan kicsilány, nem mersz szembeszállni a nagy Kenny Andersonnal?
Irtó röhejes volt, ahogy ott állt szakadt farmerban, és egy szürke pólóban, amin már jócskán meglátszott az idő múlása. Mindezek mellett felszegte a fejét, de annyira, hogy szinte szabad betekintést nyertem az orrjárataiba.
Nevetnem kellett.
- Akkor a nagy Kenny Anderson most folytathatná a tudományát, mert a mégnagyobb Charles Anderson mindjárt hazaér, és lesz seggrepacsi, ha nem végzünk. – mondtam, és nevetve megpofozgattam az arcát.
- Hé! Ezt nem hagyom annyiban!
Felkapott, még tiltakozni se tudtam, nem mintha olyan sokat érnék egy majd’ 190 cm magas, csupa izom srác ellen a magam 160 centijével.
Elkezdett forogni velem a nappali közepén, és amikor már nem bírtam tovább, ledobott a kanapéra, én meg egyből elkedtem párnákat hajigálni a képébe.
Nem mintha tűrte volna, mindkét kezét felemelte, és a párnák csak úgy záporoztak a képembe. Még ki sem tudtam nyitni a szemem.
- Állj… Áááállj! Ken, könyörgöm. – rikácsoltam, aztán már csak a súlya alatt besüppedő kanapét érzékeltem, miszerint lehuppant mellém.
Lihegtünk a párnacsatánktól, és még mindig nevettünk.
Jó hosszan kifújtam a levegőt, és körbepillantottam a nappalin.

Mindenhol szétszóródott párnák, a szőnyeg felgyűrve, és néhány pihe is szállingózott a levegőben ráadásként.
Na igen. Ilyen az, amikor két boszi igazán jól szórakozik.

A történet

Sziasztok!

Belekezdek egy teljesen új, Twilight-tól független saját regénybe.
A történet egy lányról, Camil Anderson-ról fog szólni, az életéről, és a titkáról, ami megváltoztatja az egész életét.
Remélem sokan fogtok olvasni, mert rengeteget dolgoztam rajta.

Puszi, Doo