PM - 9.

Miután Liam visszatért kezében az italokkal, tényleg végigvezetett a házon, ami kétségkívül gyönyörű volt. Liam gazdag családból származott, és ezt a ház berendezése nagyon jól bizonyította. Mindenütt fehér, csillogó-villogó kőpadló, fekete bőr kanapé és fotelek, a konyhában márványpult, kristálypoharak. Sőt, amikor kimentem pisilni, a fürdőszobától majd elállt a szavam. A hatalmas fekete kád csak úgy sziporkázott a sarokban, a fehér, simára csiszolt falakon fura, vékony, fekete minták voltak rajzolva. Piros és bordó mécsestartók voltak voltak a mosdó szélén, meg levendula illatú szappan. A fürdőszoba másik felében hatalmas, egészalakos tükör, a csempére ragasztva. Természetesen egy árva folt nem volt rajta. Belenéztem. A hajamra nem volt panasz, a csigák miatt ki sem tudtam volna fésülni, mert akkor úgy állt volna, mint a szénakazal. Viszont a vastag fekete vonalaim elmázolódni látszottak a szememen. Bevizeztem az ujjamat, és óvatosan letöröltem az elmaszálódott részt, majd benyúltam a zsebembe az elsüllyesztett szemceruzámért. Kijavítottam a vonalakat. Egy gyors ruhaigazítás után már kint is voltam a fürdőből. Ja, pisilni elfelejtettem…

Liam az ajtó melletti falat támasztotta, és elmosolyodott, mikor kiléptem elé.
- Akarsz úszni? – kérdezte azzal az ellenállhatatlan félmosolyával a képén.
A kérdése kicsit meglepett. Levetkőzzek előtte? De hát nem is hoztam magammal fürdőruhát, és amúgy is…
Bár próbáltam ellenérveket keresni, megtalálni magamban a mélyen elrejtőzött gátlásos kamaszlányt, akinek nem volt ínyére egy fiú előtt melltartóban mutatkozni, és ha ez még igaz is volt, nem bírtam ellenállni a ténynek, hogy lássam Liamet póló nélkül.
Már csupasz, izmos teste gondolatára is elöntött a forróság.
- Persze… viszont nem hoztam fürdőruhát – vágtam a hülye grimaszokat.
- Ha ez vigasztal, majd én sem veszek fel gatyát…
Golyónyi szemekkel bámultam rá. Az előbb tényleg azt mondta, amit hiszek, hogy mondott?
Kitört belőle a nevetés. – Már… mármint úgy értem, hogy fürdőgatyát. Nem veszek fel fürdőgatyát. Csak… maradok… ebbe – elvörösödött, ami irtó édes volt. Nem sok hiányzott, hogy ráugorjak.
Kuncogtam. – Oké, szuper – majd elindultam a medence irányába.

Mikor Kennyvel ideértünk, még hemzsegtek a medence körül, de most rajtunk kívül csak ketten voltak a vízben. Egy pár, akik a sarokban smároltak.
Mikor láttam, hogy Liam figyelme rájuk irányul, majd rám néz, szinte könyörgően és ellenállhatatlanul, elvörösödtem. Hát, Mr. Szépfiú, itt ma még minden lehet. Legalábbis az elfogyasztott sörök utáni enyhe kótyagosság a fejemben ezeket a szavakat duruzsolta.

Liam lerúgta a cipőit, és levedlette a fekete izompólót, amit viselt.
Ahogy kezei az anyagot a nyakkivágásnál megfogták, és húzni kezdték fölfelé, a felkarján az izmok kidudorodtak. Eszméletlen szexi volt, és én már megint bámultam, mint az ő kis egyszemélyes megszállottja.
Kicsatolta az övét, és nekem beindult a fantáziám…
- Te nem vetkőzöl? – hangja a legjobb résznél szakítottak félbe.
- Mi? Ja, de igen. Persze – és szétbontottam az ingem mell alatt megkötött csomóját.
Erősen gondolkoztam rajta, hogy magamon hagyjam-e a fehér ujjatlan trikómat, de ezzel sajnos volt egy baj. Ha elázik, vizesen kell hazamennem.
Kissé elfordultam Liam égető szemeitől, és abból és kibújtam. Egy fekete, csipkés, talán kicsit túl szexi és sokat láttató melltartót vettem fel az nap. Rendesen el is vörösödtem, mikor Liamhez visszafordulva láttam, hogy a szemei hol járőröznek épp.
Nyelt egyet, az ádámcsutkája egészen a nyaka aljáig száguldott meg vissza, ami nagyon is legyezgette a női hiúságomat.
Kissé kínos volt a csönd, amíg leküzdöttem magamról a szűk farmer shortot, és elindultam a medence lépcsője felé.
Liam utánam jött, hallottam szapora lélegzetvételeit.
A víz kellemesen langyos volt, üdítően és nedvesen ölelte körül a testem. Elfeküdtem benne, úsztam a felszínén, egy percre megint kisgyereknek éreztem magamat.
Kiskoromban imádtam a tengerben lubickolni, homokvárakat építeni. A kellemes emlék miatt mosoly szökött az arcomra.
- Mi az? – mosolygott Ő is.
- Csak… jó a víz – majd egy gondolat kúszott az agyamba, arcomra pedig ravasz mosoly. – Mm… tudod mitől lenne most igazán jó kedvem? – és elindultam lassan Liam felé a vízben, ő meg nyelt egy nagyot. Hú, mekkorát fog csalódni, bár a gondolata engem sem bántana… sőt.
Egy hirtelen mozdulattal lenyomtam őt a víz alá, és nagyokat nevetve a hiszékenységén elúsztam a válla fölött.
Nem telt el két pillanat, már fent is volt, és eléggé meglepődött e tettemen.
- Hééé… - teste hozzám préselődött, mellemen éreztem leves lélegzetvételeit, miközben sodort a medence széle felé.
Sarokba szorított, és elkezdett csikizni. Világ életemben csikis voltam, így nagyokat pihegve és nevetve próbáltam lefogni a kezeit, de nem hagyta. Arcomat a vállába temettem és tovább kapálóztam, de nem használt semmit. Majd megfulladtam, mikor kezei megfogták a csipőmet, és kiemeltek a vízből. Egész a derekamig kiemelt, majd egy nagy lendülettel visszadobott a vízbe. Nagy csobbanás, hangos nevetés, ujjak a vizes arcomon.
Próbáltam bosszús arcot vágni, de elnevettem magam.
- Azt hiszem, ezt most megérdemeltem.
- Bizony ám – felelte, mint aki nagyon el van szállva magától.
- Azért annyira ne legyél elégedett… csak azért sikerült, mert elterelted a figyelmem. Különben esélyed sem lett volna, kérdezd csak meg Kennyt, ő tudna mesélni a kudarcba fulladt próbálkozásairól – felemeltem a fejem, mélyen a szemébe néztem, nem nevettem, és hevesen bólogattam, mintha ezzel is bizonyítaná akarnám, milyen kemény csaj vagyok.
- Oh, hát akkor bizonyára csak szerencsém volt – nevetett a képembe.
- Most az egyszer!
- Ezt tekintsem kihívásnak, Ms. Anderson? – kérdezte kihívóan.
- Tekintsd.
- O-oké, de tudd, van még pár dolog a tarsolyomban.
- Ó, az enyémben is… nem is hinnéd… - gyenge utalás a boszorkány mivoltomra, de persze ebből még Einstein sem jöhetne rá. Tényleg nagyon, nagyon kis halvány utalás.
Mert természetesen soha, senki nem tudhatja meg. Főleg Ő nem, mert nem viselném el, ha többet hozzám sem szólna. Az maga lenne a pokol.


Oda úsztam a medence egyik sarkába, ő pedig jött utánam. Előttem állt meg, kezei a fejem mellett támasztották a medence peremét.
Ez a helyzet annyira közeli volt, annyira… csókveszélyes, de még nem lehetett. Más célom volt.
- Mesélj egy kicsit magadról!
- Mit mondhatnék? Mire vagy kíváncsi? Kérdezz és én válaszolok.
- Oké… mióta élsz itt, Brooklynban?
- Ó, mióta csak az eszemet tudom. Itt születtem, és szeretem is a helyet.
- És, kivel laksz ebben a nagy házban?
- Apuval és a kishúgommal, Mitchie-vel. – mosolyodott el.
- Tényleg? Én azt hittem, egyke vagy. Olyan egyke típusnak látszol…
- Miért, milyen az az… egyke típus? – nevetett rám, mint aki hibbantnak tart. Pedig én komolyan gondoltam. Mert ő kimondottam olyan volt.
- Hát, először is… népszerű vagy. Ez az egykékre vall, akikről senki nem vonja el a figyelmet, tudod… aztán meg… oké, nem mondom, hogy elkényeztetett vagy, bár azért… vannak erre utaló jelek – elvigyorodtam, ő pedig felvonta a szemöldökét. – és még soha nem hallottam, hogy lenne testvéred. Azt hiszem, ennyi.
- Igen, ez mind szép és jó, de én mégsem vagyok egyke. Szerencsére – olyan édes volt a mosolya, mint egy habos süti. Legszívesebben megcsókoltam volna.
- Imádom Mitchie-t. Ő annyira aranyos és kedves… igazi kis hölgy. Egyáltalán nem nyafka, mint a többi ötéves, pedig két férfi is lesi minden kívánságát – ó, istenem, ez a fiú tényleg tökéletes! Ez a fény a szemében, ahogy a kistestvéréről beszél. Tökéletesen aranyos. Biztos jó apa lesz belőle.
- Ez aranyos volt – néztem a szemeibe. Elmosolyodott. – Jó, hogy ennyire szereted őt. Én szinte nem is tudnám elképzelni az életem Kenny nélkül – ingattam a fejem.
- Igen, ez látszik rajtatok. Teljesen össze vagytok nőve. Szerintem is aranyos – vizes ujjai végigtáncoltak az arcom egyik felén, forróságot hagyva maguk után. A szívem úgy vert, mintha most futottam volna a 100-at.
Néztünk egymás szemébe, mindketten várakozóan, érezve a mágneses vonzást kettőnk között, és ő végre közelebb jött. Megcsókolt. Irtó finom volt, és gyengéd, lassú mozdulatok, amik totális zsibbadtságot okoznak a fejedben, és csak a pillangókat érzed a gyomrodban, a lüktetést a szívedben, és a forróságot a tested minden más részén.
Ujjaim a haját szántották, próbáltam még közelebb húzni magamhoz, hogy egy centi se legyen a testünk között. Ő szorosan átkarolta a derekamat, hüvelykujjai bizsergető köröket írtak le a csupasz bőrömön.
Finom lehelete megtöltötte a számat, és bekúszott az orromba is. Nyelveink szorgos táncot jártak a szánkban, ami egyre jobban kezdett összenőni. Karjai még erősebben szorítottak ahhoz a tökéletes testhez, ami mindenütt ott volt, körülölelt, melegített, megőrjített.
Ajkaink elváltak, mindketten levegőért kapkodtunk.
- Te olyan más vagy, mint a többi lány… - suttogta. – Téged nem érdekel a hírnév, se a pénzem…
- Van pénzed? – vontam fel a szemöldököm, mire elnevettük magunkat mindketten.
- Sokat jelentesz nekem – simogatta meg megint az arcomat, de ezúttal az ajkaimat is érintette.
- Te is nekem, Liam – újra megcsókoltam, majd arcomat a vállába rejtettem, belélegeztem finom illatát, és megpusziltam. Ő a hátamat simogatta.
- Nem fázol? – kérdezte.
- Csak egy kicsit… - már húzott is ki volna a vízből, de én visszahúztam magamhoz.
- Ne… nem akarom, hogy vége legyen… - suttogtam a nyakába.
- A szobában folytathatjuk, két meleg pléd társaságában. Mit szólsz? – nem is tudom, mit kellene erre mondanom? Felmenni a szobájába… kettesben…